Küldetés - Keresztény Pedagógusok Szövetsége

Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetsége (közlemény)

Közös ügyeinkről  A Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetségének  állásfoglalása a mindennapos testnevelés rendjének módosításáról,   a pedagóguspályára visszatérni kívánó kollégák helyzetéről és  a teljesítményértékelési rendszer (TÉR) bevezetéséről  A reformok szükségesek és kikerülhetetlenek, azonban csupán jól átgondolt és  hosszú időn át kipróbált reformok, melyeket nem kell rövidesen bevezetésük  után ismét megváltoztatni. (Klebelbsberg Kuno)  I. A mindennapos testnevelést érintő…

Részletek
Hogyan szervezzünk jogszerű sztrájkot? - konferencia

Hogyan szervezzünk jogszerű sztrájkot? – konferencia beszámoló

Május 3-án a Benczúr Hotelben tartott rendezvényt a Munkástanácsok Országos Szövetsége  „A jogszerű sztrájk feltételei” címmel, ötven meghívott érdeklődő részvételével. Az esemény apropóját a sztrájkjoggal összefüggő friss bírósági gyakorlat adta, illetve egy érdemi szakmai műhelymunka elindításának gondolata a résztvevő szakszervezetek között. Palkovics Imre elnök megnyitójában a jogintézmény jelentőségét hangsúlyozta, azt történelmi kontextussal keretezve. Ezt követően…

Részletek
GINOP 3.2.3-24 pályázati lehetőség szakszervezeteknek

GINOP 3.2.3-24 pályázati lehetőség szakszervezeteknek! – interjú

Egy Európai Uniós forrásból elérhető GINOP 3.2.3-24 pályázat kapcsán Horváth Péterrel a DFT Hungária Zrt. Projekt Igazgatóval beszélgettünk. Valovits Nóra: Kérlek, hogy néhány mondatban mutasd be a DFT Hungária Zrt-t! Horváth Péter: Szervezetünk 30 éve humán- és szervezetfejlesztéssel foglalkozik; ez a szakmánk, hivatásunk, víziónk, elköteleződésünk. Fő profilunkhoz hozzá tartozik ezeknek a szolgáltatásoknak pályázati projektekben való…

Részletek
Fel