Minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy ha egy mondatban kellene a gyerekeimnek valamiféle útmutatót összefoglalnom az életre vonatkozóan, akkor mi lenne az az egy mondat?

Hát, minden nap más. Ha tényleg egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a lényeget, akkor nagyon nagy bajban lennék. De ha több lehetőségem is van egy mondatnál, akkor azért tudok mit mondani nekik. De az egészben az a nehéz, hogy amit én mondanék, annak meggyőződésem szerint az ő életüket könnyebbé is kellene tenni, tehát nem elég csak annyit mondanom, hogy „Higgy magadban és minden sikerülni fog.”, meg hogy „Bármire képes vagy, csak akard elérni a célt!”. Ennél sokkal többre van szükség: olyan sötét igazságok megfogalmazására, amiktől az ember legszívesebben elfordulna, de tudja, hogy ha ezt megtenné, akkor abban a pillanatban már valaki hátulról el is gáncsolná és keresztülgázolna rajta.

Sötét igazságok, amiket nehéz elfogadni, de ha mégis megtesszük, akkor könnyebbé válik az életünk

Nemrégiben egy filmben hallottam, ahogy az egyik bölcs szereplő azt mondja a másiknak, hogy „Csak akkor tudod a dolgokból kihozni a legjobbat, ha elfogadod azokat”.  Ez a bölcselet konkrétan egy tragédia utáni megküzdési folyamatban hangzott el. Valóban: ha küzdesz a dolgok ellen, mert nem tetszenek, mert a te szájízedhez nem passzolnak, mert homlokegyenest mást képviselnek, mint amit te, akkor az egész életed olyan küzdés lesz, aminek a végén sosem lehet nyertese, te biztosan nem. De ha elfogadod ezeket a dolgokat, akkor kihozhatod belőlük a maximumot a MAGAD SZÁMÁRA. Ezért van az, hogy a sötét igazságokkal szerintem szinte ugyanannyit kell foglalkozni, mint a pozitívumokkal.

Sötét igazság 1.: Az emberek nem jók alapvetően, és nem azért léteznek, hogy veled kedvesek legyenek.

Sötét igazság 2.: Csak a legszűkebb környezetedben bízhatsz meg – a családodban és a legjobb barátaidban –, mert mindenki másnál várható, hogy azonnal elárul, ha az ő érdeke úgy fogja kívánni.

Sötét igazság 3.: Azok képesek minden erőforrást megmozgatni ELLENED, akik korábban a semleges állapotnál közelebb álltak hozzád, tehát jó eséllyel még szerettek is.

Sötét igazság 4.: A te jóságod nem tükröződik vissza másokban. De te attól még lehetsz jó.

Sötét igazság 5.: Minden pillanatban készen kell állnod arra, hogy bárki megtámadhat, mert a saját érdekei mindent felülírnak. Ilyenkor fel kell venned a harcot, vagy el kell futnod.

Sötét igazság 6.: Minden pillanatban készen kell állnod arra, hogy a legőszintébbnek tűnő emberek szavai is puszta hazugságok, amik ráadásul céltalanok is (csak azért hazudnak, mert szeretik hallani a saját hangjukat, előnyük nem származik a hazugságból).

Sötét igazság 7.: Rendszeresen hazudunk önmagunknak, és ettől még jól is érezzük magunkat.

Sötét igazság 8.: Bármennyire is tudjuk, hogy a világnak és az emberiségnek van csúnya és rossz oldala, amikor reagálnunk kellene erre – vagy az életünkért és javainkért megküzdenünk –, akkor leblokkolunk és nagy eséllyel áldozattá válunk.

Sötét igazság 9.: Minden ami finom, az nagy eséllyel hizlal. 🙂

Sötét igazság 10.: Minden egyes testmozgás és sport nélküli nap a pusztulás felé vezető út kikövezése.

Sötét igazság 11.: Mindenki, aki harcias, előnyt élvez az erőforrásokért és eredményekért folytatott küzdelemben.

Sötét igazság 12.: Nincs minden mögött értelem, keresni pedig butaság az értelmet az értelmetlennek tűnő dolgok mögött.

Sötét igazság 13.: Az élet minden napja képes olyan felismeréseket hozni számunkra, amiket nem akartunk volna felismerni.

Sötét igazság 14.: Minél kevésbé vagyunk nyitottak a helyzetek elfogadására és a dolgok felismerésére, az élet annál keményebb pofonokkal akar bennünket megtanítani arra, hogy márpedig el kellene fogadni és fel kellene ismerni.

Sötét igazság 15.: Nincs karma. A jó nem fogja elnyerni a jutalmát és a gonosz sem a büntetését. Sokszor a jónak kell megbüntetnie a gonoszt – ami már önmagában gonoszságnak tűnik.

Ezeket a sötét igazságokat azért adnám a gyerekeim kezébe – és adom is, ha úgy adódik, csak nem ömlesztve –, mert az életet szerintem lehet úgy élni, hogy 99,99%-ban minden tökéletes, pozitív, boldog, elégedett, örömteli, flow-állapotos, két agyféltekés, haladós, eredményes.

De amikor jönnek ezek a 0,01%-os szembesülések azzal, hogy a világ, amit áldozatos és szorgalmas munkával magunk köré teremtettünk, az „csak” egy kis burok a nagy szennygödörben, akkor ne kelljen minden nap azzal küzdeni, hogy ezt újra és újra megtanuljuk a saját bőrünkön, hogy igen, ez létezik, igen, ezzel kezdeni kell valamit, igen, ebben nem árt rutint szerezni és igen, ezt a mémet át kell örökíteni az utódoknak is. (Tanulás négy szintje, tudod.)

Mindig is harcos alkat voltam. Mindenkit megvédtem, mindig a gyengék mellett álltam, mindig érdekelt, hogyan látják a világot mások és azzal én hogyan tudok azonosulni, és ha megtámadtak, mindig úgy támadtam vissza, hogy attól aztán mindenkinek elment a kedve az arcoskodástól.

Ez egy jóféle életstratégia ahhoz, hogy igazából sose kelljen harcolni – merthogy kényelmes is vagyok. De minél modernebb a világunk, minél inkább el tudunk vonulni a harctértől, annál inkább elsatnyulnak azok a képességek, amik viszont a világban előnyösek. De hát pont egy szakszervezetisnek magyarázzam? Hiszen pontosan tudod, hogy szakszervezetre is ezért van sokszor szükség, hogy erőt mutasson még a legvisszafogottabb és legszelídebb állapotában is.

Számomra minden nap tanulság az, hogy ha valaki belerondít a rózsaszín lányregénybe illő, alkotással és teremtéssel teli világomba, akkor azt páros lábbal kell seggbe rúgni, máskülönben tovább folytatja a hülyeségeit (és most nem véletlenül fogalmaztam ilyen durván).

Egyik pillanatban még a lábunkat lógázva sütkérezünk a világ gyönyörűségében, másik pillanatban pedig már zombikat kaszabolunk a túlélésért. Ez filmnek is jó ötlet, de az élet is ilyen: akkor is, ha alig van stresszhormonunk és akkor is, ha mi vagyunk az időgazdálkodás nagymesterei egy tanyán, a lovak legelésében gyönyörködve. És persze akkor is, ha nem akarunk erről tudomást venni.

Érdemes mindenképp tudatosítanunk magunkban, hogy az, amit mi tapasztalunk a világból közvetlenül, az egy burkot képez, és azt, ami a burkon belül van, azt könnyedén tudjuk irányítani. De a burkon kívül már teljesen más képességekre és hozzáállásra van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy a mi kis burkunk hatást gyakoroljon a burkon kívüli világra, illetve, hogy ha azt akarjuk, hogy a burokba kívülről semmi ne avatkozhasson be drasztikusan.

Életstratégia a burkon belül

Véleményem szerint abban a kis védőburokban, amiben a saját életünket képezzük a családunkkal, a tárgyi környezetünkkel, és a legszűkebb baráti körünkkel, abban ténylegesen úgy alakítunk mindent, ahogyan akarjuk. A mémjeinket fejleszthetjük, újraírhatjuk, bővíthetjük a mémkészletünket, de ha éppen nem akarunk fejlődni, végül is azt is megtehetjük, hogy éppen nem teszünk semmit.

A burkon belüli életstratégiánk minden túlkomplikálás nélkül lehet egyszerűen az, hogy:

„A célom jól érezni magam, és mindenkit boldognak látni magam körül.”

Ennek a célnak az eléréséhez semmi rendkívüli nem kell, csak:

– rendszeresen csinálni azt, amit szeretünk csinálni,

– és a lehető legkevesebbszer csinálni azt, amit NEM szeretünk csinálni.

Ebből az alapelvből aztán majd kiforrják magukat a tényszerűen megvalósuló események.

Egy ilyen hozzáállás a burkon belül nem fenyeget azzal, hogy ha megtámadnak, akkor biztosan elpusztulunk, mert nem vagyunk felkészülve a harcra. Ugyanis a burkon belül minimális a harc, és a legtöbbször kimerülnek egy kis vitában, veszekedésben, vagy froclizásban. Igen, az utolsó nutellás palacsintáért lehet, hogy belebonyolódsz egy kis szócsatába a pároddal, és az is lehet, hogy a fogkrémtubusból való kinyomási stratégiákon rendszeresen összeakadtok, de ezek igazából csak szórakozásként vannak jelen az életünkben – főleg akkor tűnnek fel szórakozásként, ha összevetjük a burkon kívüli élettel a burok belsejében zajló eseményeket.

A burkon belül alapvető beállítottságunk az, hogy a dolgok fokozatosan, lassan változzanak, ha lehetséges, akkor a mi irányításunk alatt. Velünk egy fedél alatt élő emberek burka nem teljesen ugyanolyan, mint a miénk, mert pl. ha a párunknak más barátai vannak, mint nekünk, akkor neki már ennyiben módosul a belső burkának a milyensége, ami nem jó vagy rossz , egyszerűen csak tény.

A burkon belüli dolgok közvetlenül hatnak ránk, és szerintem nagyon fontos, hogy belül a burkon mindig, a lehető legnagyobb rendben legyenek a dolgaink, és mindenkié, aki belül van, velünk.

A burkon belüli működésünkkor egy, a „burkon belüli mémkészlet” aktív az elménkben, és minden más helyzetre vonatkozó mémkészletünk inaktív, hiszen nincs rájuk szükség. Be tudjuk ezeket kapcsolni, de nem szükséges folyamatosan futtatni. A burkon belüli mémkészletünk a lehető legkényelmesebb számunkra, ebben érezzük a legjobban magunkat.

Életstratégia a burkon kívül

A burkon kívül ugyanakkor minden más, mi mégis sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a burkon kívüli világra a burkon belüli mémkészletünket akarjuk alkalmazni, mert hiszen az egyrészt jól beválik, másrészt pedig az olyan komfortos számunkra.

Ha ragaszkodunk ehhez a célunkhoz, akkor az történik, amitől rendszeresen tartunk is: pofán csap az élet mocska.

A burkon kívül is más, védelmező jellegű burkokat keresünk, ezért tömörülünk bandába a kollégáinkkal, ezért akarunk mindenáron tartozni valahova, és tádám: ezért alapítunk szakszervezetet (vagy ezért csatlakozunk egy meglévőhöz).

Sokszor szoktam ekézni a Facebook-ot, és most is fogom: a Facebook-ozó ember a saját védőburkán belüli mémkészlettel indul neki a Facebook-ozásnak, de gyakorlatilag azonnal a „troll-mémkészlet”-tel szembesül. Mindenki beszól mindenkinek, mindenki baromira okos mindenben, és mindenki le akar nyomni mindenki mást.

Szocializálódva a körülményekhez, a komfortos védőburok mémkészletből kilépve azonnal troll-üzemmódba kapcsol mindenki, de közben egyébként fizikailag óriási a valószínűsége, hogy ténylegesen egy védőburokban van.

Tehát a facebook világában ötvöződik a két mentalitás: az „otthon vagyok, biztonságban” vagy az „egymagam vagyok, biztonságban” mémkészlet a „trollkodhatok, mert nincs következménye” mémkészlettel.

Hogy ebből mi születik? Semmi jó. Egyszerre akarjuk kiterjeszteni a biztonságos és komfortos mémkészletünket a világra, és közben egyszerre alkalmazunk azzal teljesen szembemenő, a valódi személyiségünkre nem jellemző mentalitást. Ezt egy bizonyos szint fölött (alatt?) hasadásos tudatállapotnak hívják. Ebben az állapotban leledzik ezekben a percekben is többszáz millió ember a Földön, úgy egyébként pedig napi rendszerességgel kb. 2 milliárd ember (csak a Facebook révén).

A jó hír az, hogy az érett személyiséggel bíró emberek többnyire csak pillanatokra sodródnak bele a troll-üzemmódba, de sokan persze tartósan is benne ragadnak. De a legtöbb ember ebből igyekszik kiszabadulni, és olyan valóságot teremteni magának a saját burkán kívül, ami nem tartalmaz troll-jellemzőket, és úgy egyébként pedig a való élettel vannak összefüggésben, nem pedig a virtuális világgal. Tehát még mindig nem javaslom, hogy apokalipszist hirdessünk a Facebook miatt, mert nem lesz apokalipszis, de a mémkészletek átrendeződése bizony zajlik.

A burkon kívül alapvető beállítottságunk az, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban alkalmazkodjunk a változó körülményekhez, az állandó(nak tűnő) körülményeket pedig a lehető legkevesebb erőforrással tudjuk kihasználni a magunk számára.

Ez teljesen ellentmond a burkon belüli beállítottságunknak, de ez alapból egyáltalán nem gond, sőt, ez az előnyös! Ha valaki ugyanazzal a mémkészlettel él a burkon belül, mint kívül, az egy végtelenül magányos és sivár élet látlelete…

A burkon kívül számtalan más, egyéni burokkal rendelkező emberrel kerülünk kapcsolatba, és ahogy már volt róla szó, vannak, akik a saját mémkészletüket akarják kiterjeszteni az egész világra, és ez miatt állandó konfliktusban vannak a világgal – és mi ezt látjuk.

A mémeknek az a nagyon durva tulajdonságuk van, hogy másolódnak. Ahogy már említettem, kicsit olyanok, mint a számítógépes vírusok: bejutnak, beépülnek, integrálódnak a mi rendszerünkben, és ha nagyon erős mémekről van szó, akkor az pillanatok alatt lezajlik. Kevésbé erős mémeknél pedig nagyban függ a beintegrálódás a befogadó féltől. Ha azt látod, hogy az emberek szenvednek, a világgal való összetűzésük okán, akkor ez bekerül a mémkészletedbe, és teljesen természetes lesz számodra, hogy neked is szenvedned kell. Pedig nem kell szenvedned. Inkább el kell fogadnod a dolgokat, hogy ki tudd belőlük hozni a maximumot!

Az, hogy hogyan viszonyulunk a világhoz, az szinte 8 milliárdnyi verzióban létezik jelen pillanatban, de közben meg igencsak jellegzetes mémeket lehet felfedezni az emberek hozzáállásában és gondolatvilágában.

Vannak, akik a külvilág minden rezdülését támadásnak veszik.

Vannak, akik a külvilág egyetlen rezdülését sem veszik támadásnak.

A kettő véglet között pedig ott van még milliónyi mém, de 8 milliárdnyi specialitással.

Felesleges végigvenni a különböző mémkészletek részleteit, mert a konkrétumok nem vinnének előre. Maga az alapelv az, amit megismerve máris erősebb túlélési stratégiát folytathatsz a burkon kívül.

Mert az az alapelv, hogy van a burok, és van az azon túli világ. A burkon belüli világban a minél nagyobb béke és elégedettség az üdvös számodra.

Az azon túli világban harc folyik, méghozzá kőkemény. Ha éppen nem tapasztalsz harcot, akkor számíthatsz rá, hogy valaki éppen harcra készülve erősít, amely harcba téged is bele akar majd sodorni. Akár vétlen szemlélőként, akár barátitűz áldozataként, akár főellenségként megjelölve téged.

A burkon kívül mindig készen kell állnod a harcra önmagadért, de a saját, belső burkod falán vagy kapuján átlépve mindig le kell vetkőznöd magadról ezt a világ-mémkészletet, és elő kell venned a burkon belülit.

Az evolúció törvénye azt mondja, hogy az él túl, aki a legjobban alkalmazkodik. Az is alkalmazkodás, hogy a burok bejáratán áthaladva VÁLTASZ. Mert azok, akik hazaviszik a harcot, a saját belső körüket, a szeretteiket pusztítják. Akik pedig kiviszik a falon a belső mémkészletüket, azok kiszolgáltatottá és ez által gyengévé válnak, amely tényállást azonnal ki fogják használni azok, akik éppen a harcos-üzemmódban „közlekednek” arra felé.

Mi akkor tehát a legjobb stratégia a burkon kívül és mi a legjobb stratégia, ha idevesszük még a burkon belüli életünket is?

A legjobb stratégia az, hogyha a helyzeteknek megfelelően VÁLTOGATJUK a stratégiákat. Ha áthaladunk egy burok-kapun (mert a világ egyéb részein is lehetnek burkok, sőt vannak is, csak azok kisebb-nagyobb közösségek burkai, nem a sajátunk, de ahogy átlépünk a kapukon, a részesei leszünk, ide tartoznak a szakszervezetek is), akkor, ha nem vagyunk ott ismerősök a terepet illetően, akkor a következő a teendőnk:

– Megfigyelőállás, de közben harckészenlét.

– Megfigyelések adaptálása, harckészenlét alább adása, ha lehetséges.

– Harckészenlét életbe léptetése, ha megtámadnak.

– Tartós alkalmazkodás az adott helyzethez/burokhoz.

– Vagy bármikor otthagyni az egészet a fenébe.

Ez azt jelenti, hogy te nem támadsz, te nem provokálsz, te nem feszegeted a határokat. De egyébként megtehetnéd, hogy azonnal támadsz, provokálsz, hergelsz, csak az óriási arányban torkollna tényleges harcba, és ha emberedre akadsz, akkor bizony még nagyon rosszul is járhatsz.

Matematikusok kikutatták, hogy a „készenlétben vagyok, és ha kell, harcolok a végsőkig” stratégia általában a legcélravezetőbb, szemben a „mindenkit megtámadok, és ha kell, harcolok a végsőkig”, vagy a „mindenkit megtámadok, és ha kell, elmenekülök” stratégiáknál. Ez a saját burkon kívüli életre vonatkozik természetesen, mert a burkon belül, ahogy már volt szó róla, minden más.

Ha a korábbiakban tárgyalt stresszűző technikákat alkalmazod, és tudatosítod magadban, hogy állandó stratégiaváltásokra van szükséged az életben, akkor ez menni is fog.

Tapasztalatom szerint azok az emberek szenvednek a legtöbbet, akik nem hajlandóak váltogatni a stratégiák között, és fel sem ismerik, hogy váltogatniuk kellene – és úgy egyébként öntudatlanul is mindig a szenvedő-stratégiákat keresik.

Időgazdálkodás-stratégiák

Mindezekből az a legfőbb tanulság az időgazdálkodás szempontjából, hogy:

1. A legfontosabb, hogy a belső burkon belüli időgazdálkodási stratégiák rendben legyenek.
2. A különböző, burkon kívüli világgal kapcsolatos időgazdálkodási stratégiákat ahhoz az alapgondolathoz kell igazítanod, hogy valószínűleg úgy csöppentél harcba, hogy te azt nem is igazán akartad.
3. Ha te magad kezdeményezel harcot másvalaki vagy másvalami kisebb-nagyobb burkán belül, akkor természetesen ennek kell mindent alárendelned, így akár az is előfordulhat, hogy az életed többi vonatkozásában minden más másodlagossá válik, átmeneti IDŐRE. Tehát ilyenkor az összes időgazdálkodási stratégiát el lehet vetni átmenetileg, a harcra és a győzelemre összpontosítva.
4. Ugyanez vonatkozik arra is, ha kőkeménnyé válik egy harc, de nem te kezdeményezted.

Az élet minden szabályt felülírhat – de ez is egy olyan mém, amit jó, ha elfogadunk, hogy ez egy örök igazság, még akkor is, ha igazából csak nagyon ritkán találkozunk vele személyesen.

Milyen időgazdálkodási stratégiákat érdemes alkalmazni?

Az időgazdálkodás, mint ahogy a legelején megegyeztünk benne, egy eszköz. Én magam háromnál több alap sémánál tovább nem bonyolítanám ezt az egészet még úgy sem, hogy a belső és külső burkot most külön tárgyaltuk, mert akkor olyasmivel foglalkoznánk kiemelten, amivel felesleges és nem kell vele foglalkozni. Majd minden adódik magától, a fontos az, hogy legyen egy hosszú listád arról – itt kivételesen hosszú legyen a lista! –, hogy mennyi jóféle eszköz van a kezedben ahhoz, hogy több időd legyen BÁRMIRE.

A három alap stratégia

1. Mindent önmagamért!
2. Mindent a szeretteimért!
3. Mindent valami másért – például a szakszervezetért.

A „mindent önmagamért” alapstratégia a legönzőbb, de tudományos kutatások szerint a leginkább túlélés-centrikus beállítottság. Általában ezt vegyesen szoktuk használni a 2.) ponttal, a „mindent a szeretteimért”-tel. Ez már az önfeláldozás egy nagyon fontos szintje, de mondhatnánk úgy is, hogy: áldozathozatal a szeretteink jólétéért.

A mindennapi életminőségünket ezek határozzák meg leginkább. Lehetünk milliárdosok, nagyvállalat-vezetők, elismert és tisztelt politikusok is akár, de még celebek is, ha az 1-2 stratégiánk csorbát szenved, akkor boldogtalanok leszünk, és úgy végezzük, mint azok a hírességek, akik két doboz nyugtató után belefulladnak a saját kádjukba. Pedig mindenki azt hitte róluk, hogy csupa hírnév és csillogás az életük. Hát nem volt az.

A 3. számú stratégia az a minden más. Karrier, vállalkozás, szakszervezeti küldetések, mások megmentése, világ jobbá tétele, végtelen önzetlenség a világ különböző dolgai iránt, és így tovább.

Azért csak három fő stratégia van, mert ez jól passzol a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás mémbe is (ami nem véletlenül alakult ki alapvetésként), csak éppen teljesen más számokkal és arányokkal kell dolgoznod.

A három fő stratégia között az arány nem háromdimenziós. Az 1-es stratégia az 24 órás. A 2-es stratégia az 0-24 órás időtartamban bármi lehet. A 3-as stratégia pedig átlagban tényleg ne legyen több 8 óránál.

Ha valaha azt gondoltad, hogy a 48 óra is kevés lenne, hogy a dolgok végére érj, az nem a véletlen műve, hiszen már az 1-2-es pontok lefednek 48 órát, és akkor ott van még a munka, szakszervezet, esetleg saját vállalkozás építése, dolgok feltalálása és így tovább.

A 24 óra BIZTOSAN kevés. Ezért is kell zsonglőrködnünk az idővel, mert ha nem így teszünk, akkor a világ zsonglőrködik majd velünk. És azt mi nem engedhetjük.

Sok sikert!

Tipp: tudom, hogy 21 napnyi olvasnivalód volt már így is, de azt javaslom, hogy olvasd újra és újra és újra az egész anyagot addig, míg azt nem érzed, hogy már mindent jobban tudsz nálunk:) Használj mindent és bármit, tetszőleges verziókban, dolgozz ki saját stratégiát és azon belül al-stratégiákat – amiket leginkább taktikai elemek összességének szoktunk nevezni –, és alakítsd a belső burkodat harmonikussá, békességessé, feltöltekezést biztosítóvá, és minden mást szoríts ki belőle, főleg a harcot, a küzdelmet, a kínlódást.

Teljes életet úgy lehet élni, ha egyszerre „sok életet élünk”, és készen állunk gyorsan váltogatni az „életek” között úgy, hogy mindig, mindenhol a számunkra legjobb történjen velünk :).

Szeretettel,

Valovits Nóra és Vidi Rita