Tagadhatatlan, hogy az információ korát éljük. Nemcsak azért, mert nyilvánvaló, hogy semmi sem fontosabb a gyorsan kikereshető és listázható információk megszerzésénél és megismerésénél, és a minél több infó begyűjtésénél, hanem azért is, mert az információ létrehozásának képessége egy lényeges versenyelőnnyé vált a társadalom tagjai között zajló örökös harcban.

Mint tudod, a korlátozott erőforrásokért muszáj, hogy harcoljunk. Ez emberi figyelem az egy egyértelműen korlátozott mennyiségben és minőségben rendelkezésre álló erőforrás, tehát iszonyú harc folyik érte. Akár önmagaddal is.

Ma már nemcsak a napilapok és magazinok, tévé és rádióműsorok, könyvek és színházi előadások küzdenek az emberi figyelemért, hanem az Internet révén bekapcsolódtak a harcba a hírportálok, fórumok, blogok, videómegosztók és persze a közösségi oldalak is. Na meg persze ezek használói is.

Elképesztően véres csaták zajlanak az információközlők részéről a túlélésért, és ebbe a vérzivataros küzdésbe még a felhasználók is beszállnak. Kb. 18 évvel ezelőtt forradalmi pillanatnak tűnt, amikor elkezdett terjedni az úgynevezett web2, amikor is a felhasználók puszta információbefogadókból végre közlőkké is váltak, mert addig maximum csak chatszobákban közölhettük a mondókánkat, és azoknak az volt a jellegzetessége, hogy nem mentették el visszakereshetővé az információt, mert az túlságosan lelassította volna a net amúgy is lassú működését.

Aztán jött a szélessáv, az egyre nagyobb tárhelyek, és velük a korlátlan lehetőségek kora.

Ma ott tartunk, hogy a két évesek is rendszeresen neteznek, és olyan szintre emelkedett a tartalomfogyasztás, amiről évről-évre elképedve nyilatkoznak a szakértők. (Néhány éve még volt egy olyan hír, hogy a 6 évesek már annyi mindent tudnak a világról, mint amennyit 19. században élő emberek egész életükben tanultak meg, de szerintem mára ez a korhatár ez már lement a 3-4 évesekig.)

Senki sem tudja, hová tud ez még fajulni, és nem véletlenül használom ezt a szót: az eredeti elképzeléssel, és az emberi elme befogadóképességével szemben ez egy elfajzott helyzet, és van egy szint, ameddig szuper a többlet információ, de ma már ott tartunk, hogy olyan képességeket kellene kifejlesztenünk magunkban, amikkel hatékonyan SZŰRJÜK az infót.

Szerintem 3-4 éves gyerekeknek nem kell olyasmikről tudniuk, amikről 10 évvel ezelőtti 3-4 évesek még nem tudtak, mert az emberi evolúció nem ilyen gyors, mint a felgyorsuló világ. Tarthatunk tőle, hogy meglesz még ennek az infó-túltápláltságnak a böjtje is.

Mi a baj a rengeteg információval?

Ahogy az agyféltekékről szóló részben is említettük, a jobb agyfélteke végtelen mennyiségű információ betárazására alkalmas. Bármit begyűjt és eltesz ínségesebb időkre, bármekkora mennyiségben.

Igen ám, de van egy kis gond: a bal agyfélteke ugyanakkor nem kap automatikusan hozzáférést a rengeteg infóhoz, amit a jobb agyfélteke eltárol. A bal agyfélteke hozzáférését ki kell építeni ahhoz, hogy a tudati szinten fel tudjuk használni a begyűjtéssel rengeteg időt és energiát felemésztett infót.

A két agyfélteke integrálásával csodálatosan tudjuk ezt a hozzáférést építeni a bal agyfélteke számára, de ahogy megszűnik a szoros összeköttetés, a bal agyfélteke ott áll majd bután, és azt sem tudja, hogyan keveredett az adott szituációba. Egyre többször fordul elő velünk, hogy beszéd közben keressük a szavakat, és az „itt van a nyelvemen, de nem tudom kimondani” helyzet is egyre gyakoribbá válik. Ez pontosan az a helyzet, amikor a bal agyfélteke nem fér hozzá közvetlenül az infóhoz, csak annyit tud, hogy tudnia kellene! Ez elképesztően frusztráló helyzet, amivel már a kisgyerekek is küzdenek.

Az nem járható út, hogy ébrenlétünk minden percét integrált aggyal töltjük, mert az egy evolúciósan instabil állapot lenne. A két agyfélteke között azért nincs állandó és szoros kapcsolódás, mert úgy tudunk alkalmazkodni leginkább a kihívásokhoz, tehát az a túlélésünk záloga, ha olykor az egyik, olykor a másik, olykor meg mindkét agyféltekénk aktív. Nem akarhatunk állandóan integráltak lenni, mert az nem oda visz előre, ahova az embernek mennie kell.

Tehát az információkat tonnaszám begyűjteni, majd az agyintegráltságra bízni a feldolgozást jó ötletnek tűnik, de mégsem az. Ahhoz, hogy ezt a rengeteg adatot a bal agyfélteke is hasznosítani tudja, tehát a maximálisan tudatos elméd használni tudja, ahhoz folytonos agyintegrálás kellene, az meg például számolás közben nem fog megtörténni, és egyébként pedig elképesztő erővel pusztítaná az idegrendszered egészségét.

Bármennyire is könnyű minden infómorzsát felszippantani, igazából teljesen felesleges.

Neurológiai szinten nem fogod elhasználni az agyadat a végtelen információk tárolásával, de az idődet olyan szinten pazarlod, ami kifejezetten önpusztító tevékenységnek minősül (tudod, entrópia, önpusztító mechanizmusok a génállományban, stb.)

Miközben az információkat hajkurászod és gyűjtögeted, aközben rengeteg időt veszítesz, ráadásul az információ csak akkor fog valóban hasznosulni, ha teljesülnek az alábbiak:

1. Begyűjtöd az infót.
2. Adaptálod az infót a saját mémkészletedbe.
3. A mémkészletedbe úgy tudod bevésni az infót, ha HASZNÁLOD is, a gyakorlatban, vagy rengeteg időt töltesz elméletbeli modellezéssel.
4. Továbbadod az infót (vagy a mémet), és ezzel továbbörökíted – avagy tanítasz.

Ha az információ ezen négy szintje nem valósul meg, akkor az egy felesleges információbegyűjtésnek minősült, ugyanis a fenti négy pont egyben a tanulás négy szintje. Ha ezeket nem járod végig, akkor nem tanultál.

Minek gyűjtesz infót, ha nem akarsz belőle tanulni?

Minek az infó, ha nem akarod adaptálni a mémkészletedbe?

Minek az infó, ha soha nem akarod használni, illetve a „majd egyszer jó lesz valamire” elvet követed? (Ezzel a hozzáállással a tanulás 2. pontja sem fog már megvalósulni.)

Továbbá, minek az infó neked, ha tovább sem akarod örökíteni a tudást, a mémet?

Oké, ha csak a 4. pont hiányzik, az még nem katasztrófa. De az emberiség tagjainak többségénél az Internet jóvoltából jelenleg csak az 1. pont van meg, az összes többi hiányzik.

A végtelen információk világában nincs tanulás, nincs fejlődés, nincs evolúció, csak és kizárólag gyűjtögetés van, ami egy állatias viselkedés.

Ugyanis már az ősember sem gyűjtött olyasmit, amit ne akart volna ténylegesen felhasználni. Az állatok között meg vannak olyan fajok, mint például a szarkák, akik gyűjtögetnek. Ők sem tudják miért, csak van egy ilyen kényszerük.

Te nem akarsz szarka lenni, ugye?

„Oké, de mi van, ha tényleg szükségem lesz rá valamikor???”

Természetesen bármikor előfordulhat az a helyzet, hogy olvastál 30 évvel ezelőtt valamit, és most van rá szükséged. De ugye milyen érdekes, hogy az, amit 30 éve olvastál az élénkebben él benned, mint a tegnapi egész napos szörfölgetés adatai és információi?

Ez azért van, mert amikor 30 éve olvastunk, az egy teljesen más művelet volt.

Először is, nem volt elárasztva az agyunk végtelen információval, tehát nem volt túlcsordulás veszély a bal agyfélteke számára. Az akkoriban befogadott információkhoz a bal agyféltekének azonnal hozzáférése keletkezett, nem úgy, mint ma.

A 30 éve olvasott dolgokat a kezünkben fogtuk, mert többnyire könyvben vagy újságban voltak kinyomtatva, fizikai formában. Vittük magunkkal. Vagy a térben volt valami jellegzetes megjelenési helyük, pl. a könyvespolc meghatározott sorában voltak elhelyezve. Vagy a könyvtár egy meghatározott polcán. De az is lehet, hogy az iskolában bukkant elő számunkra először az a réges-régi infó, és azt gondolnánk, hogy amit az iskolában tanultunk, az már nincs meg bennünk, pedig a legfigyelmetlenebb pillanatokban is jobban tudtunk figyelni anno, mint ma, amikor koncentrálunk.

A 30 évvel ezelőtt olvasottakat volt időnk adaptálni a mémkészletünkbe, és ha nem is használtuk semmire, mert olyan jellegű volt, de elképzeltük a szituációt, amikor majd használni tudjuk. Ez az elméleti modellezés. Ma ilyesmire egyáltalán nincs sem ideje, sem érkezése az embernek, hogy ugyanannyi ideig képzelegjen az információról, amilyen időtartam alatt a magáévá tette.

Ugyanazokban a szituációkban töltjük az életünket, változás nélkül (modern mókuskerék effektus), és ma már minden információt ugyanabban a testhelyzetben, testi-lelki felkészültségi állapotban, és ugyanazzal az érzékszervi felkészültséggel szerezzük meg: vagy számítógépen, vagy valamilyen digitális eszközön. Néha persze jut egy-egy könyv is az ember kezébe, és sokan számolnak be róla, hogy jobban emlékeznek az olvasottakra, ha nyomtatott könyvben olvassák.

Nem csoda: nyomtatott könyv olvasásához több érzékszervnek is kell aktivizálódnia. Például a füled biztosan aktív, mert ahogy fogod a könyvet és lapozgatod, az hangot ad ki. Míg egy e-könyvolvasó lapozása teljesen hangtalan, de a gépen olvasva a görgőhang sem épp az olvasással összekötött mém a fejünkben (sokkal inkább a parttalan infószkenneléssel van összeköttetésben.)

Tényleg bármikor jöhet olyan infó az életedbe, amire később majd biztosan szükséged lesz, csakhogy hiába teszed a magadévá most, mert amikor majd szükséged lesz rá, akkor jó eséllyel csak arra fogsz emlékezni, hogy „basszus, pedig én olvastam erről, és most nem jut eszembe a lényeg!”

Az olyan infóknál, amikre később ténylegesen szükséged lehet, két megoldás is van:

1. Elteszed, elmented magadnak, de nem fogadod be, nem töltöd azzal az idődet, hogy elolvasd, megtanuld, meghallgasd, megnézd.
2. Most elolvadod (meghallgatod, megnézed), de el is teszed, hogy visszakereshető legyen a polcon vagy a fájlok között, és nem vársz el többet tőle, mint azt, hogy „igen, erről már hallottam, de a konkrétumok érdekében vissza kell keresnem az infókat”.

Az utóbbi igazából felesleges, mivel úgyis újra elő kell majd venned az infót, ezért inkább azt javaslom, hogy gyűjtsd be, de ne dolgozd fel – tedd el, hogy meglegyen, de ne pazarold az időt az infó behabzsolásával.

Ez olyan, mint a zabálás. Kétpofára tolja be az ember a cuccot az arcába, de az semmilyen plusz hozadékot nem jelent: az ízt nem érzi, a jóllakottság érzése nem lesz meg, a lemaradástól való félelem viszont állandósul.

Ne zabálj! Csak egyél! 🙂

Infófogyasztási – és egyben időgazdálkodási – tippek

1. Ne habzsold az infókat! A minőség legyen a lényeges, ne a mennyiség!
2. A jobb agyféltekét teremtésre használd, ne raktározásra!
3. Fejleszd az olvasási készséged (pl. villámolvasás tanfolyam, elkalandozás elkerülése)
4. Mindig legyen olyan infó, amit nem digitális formában fogadsz be.
5. Ha videót nézel, akkor nézd! Hanganyagra is figyelj oda, mást ne csinálj közben, ami igényelné a figyelmedet!
6. Jegyzetelj hosszabb lélegzetvételű művek közben! (Mérföldköveket a mondanivalóban, és az eszedbe jutó gondolatokat.) Olyankor is jegyzetelj, ha pl. hallgatsz valamit, és közben valami mást is csinálsz, pl. sétálsz, gyerekre felügyelsz, vagy utazol.
7. Szorítkozz csak a fontos infókra! A körítést hagyd meg a zombiknak!
8. Vigyél rendszert az infófogyasztásba: ne bármikor és bárhol, hanem szabj neki keretet, pl. napi max. egy óra olvasás, vagy max. 1 óra oktatóvideó nézés. (Lehet több is, kevesebb is, csak legyen keret!)
9. Elalvás előtt olvass inkább szépirodalmat – és ne olyasmit, amiben adatok is vannak.
10. A neten ne hagyd elkalandozni a figyelmed – ne kattints még egy linkre, ne indíts még egy videót. Inkább kezdd el felhasználni a már megszerzett infót, minthogy bezsebelj még valami új adatot, mert akkor már két használhatatlan, illetve soha fel nem használt információ lesz az agyadban.
11. A technológia oltárán ne áldozd fel a tanulási képességedet, de a retro-érzéshez se ragaszkodj a végletekig. Ha csak digitális formában férsz egy könyvhöz, ne nyomtasd ki, hogy papíron olvashass, inkább jegyzetelj szorgalmasan a digitális tartalom olvasása közben. A technológia jó, csak ne vegye át az uralmat! Te használd a technológiát, ne a technológia használjon téged!
12. Soha ne add ki másnak az infóbeszerzés tevékenységét! Ezzel neked kell megküzdened, de ha betartod a fenti pontokat, akkor már nem lesz többé küzdés.