Nemrégiben készítettünk egy rövid áttekintést a szakszervezetek megítéléséről, a saját szerkesztőségünkben, saját kútfőből.
Közösségi médiás élményeink során rendszeresen tapasztaljuk, hogy a kommentelők véleménye egyenesen lesújtó a szakszervezetekről:
- Semmirevalók, semmi értelme a létezésüknek.
- Megvették őket kilóra!
- Én még nem láttam szakszervezetet tevékenykedni…
És sorolhatnánk napestig, de nem szeretnénk nagyon negatív irányba elvinni a fókuszt, mert pont az ellenkezőjét szeretnénk elérni.
Természetesen a közösségi médiás kommentek nem képezik le reprezentatívan egy társadalom véleményét a szakszervezetekről, de a nagyon egysíkú megnyilvánulások intő jelek tudnak lenni, amiket érdemes komolyan venni.
Úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük a szakszervezeti vezetőket is arról, hogy ők mit tapasztalnak a saját megítélésük tekintetében, illetve mindenre rákérdeztünk, ami a témával kapcsolatos, és esetleg jövőbemutató válaszok érkezhetnek rájuk.
Nem mondhatjuk, hogy hemzsegtek a levelek az email fiókunkban, de öt szakszervezet válaszolt a sok-sok kérdésünkre (52 szakszervezetnek küldtük ki a kérdéseket), és bizony vannak köztük olyanok, amiket gyakorlatilag változtatás nélküli közzétételre tartunk alkalmasnak, mert annyira informatívak.
Az eredeti terv az volt, hogy átfogó, összefoglaló cikket készítünk a válaszok alapján, és még most is úgy tervezzük, hogy lesz olyan cikk is, de elsőként egyedi tartalomként a Lear Munkavállalók Szakszervezete elnökhelyettesének, Nagy Attilának a válaszait szeretnénk közzétenni. Még várjuk a szakszervezetek válaszait – bár volt egy határidő, de a rugalmasság sosem árt 🙂 –, hátha valaki ez alapján kap kedvet megírni a saját gondolatait.
Köszönjük ezúton is a beérkezett válaszokat mindenkinek!
Nagy Attila Lear Munkavállalók Szakszervezete elnökhelyettesének válaszai a Bizalmi.hu interjúkérdéseire
Hogyan értékeli a szakszervezetek jelenlegi megítélését Magyarországon pozitívan vagy inkább negatívnak érzi?
Nehéz ezt ilyen feketén-fehéren értékelnem, mert úgy látom, hogy régiónként, sőt vállalatonként is más-más a megítélés. Amit én tapasztalok, hogy sokan szkeptikus álláspontot képviselnek a szakszervezetekkel szemben.
Milyen változásokat tapasztal az elmúlt években a szakszervezeti mozgalomban. Ezek a változások milyen irányba mozdítják a szakszervezetekről kialakult vélekedést?
Azt tapasztalom, hogy a szakszervezeti mozgalom kimozdult abból a kényelmes, de passzív helyzetéből, amit a rendszerváltás utáni pluralizmus teremtett. Az, hogy a munkavállalók látják, hogy egyik-másik szakszervezet „mozgolódik”, megjelenik a közösségi média felületeken, kilép a nyilvánosság elé, mindenképpen pozitív irányba mozdítja az általános vélekedést.
Milyen tényezők befolyásolják a szakszervezetek megítélését a közvélemény szemében?
Ha az átlagpolgár a szakszervezet szót meghallja, általában – első blikkre – a sztrájk ugrik be neki. Az országos médiában ugyanis általában akkor lesz egy szakszervezetnek hírértéke, ha itt és ott sztrájkot hirdetnek, tartanak. Nyilvánvalóan ez a legnagyobb befolyásoló tényező szerintem, hiszen egy sikeres sztrájk például sokat javíthat a megítélésünkön.
Milyen sztereotípiákkal találkoznak a szakszervezetek? Hogyan próbálják ezeket eloszlatni?
Első, amit néha hallani, hogy „egyébként a szakszervezetnek semmi értelme”. Mikor visszakérdezek, hogy miért gondolják így, gyakran azt a választ kapom, hogy „azért, mert úgyis az lesz, amit a cég akar, bármit is csinálunk”. Ezt a vélekedést mindenképpen cáfolnunk kell, mert a dolgozók körében zavart kelt, apátiát okoz. Legjobb ilyenkor ellen példákat felhozni, magam a kollektív szerződés fontosságát szoktam hangsúlyozni, és a munkajogi segítségnyújtást.
Másik sztereotípia, ami zavart okozhat a tagok körében, miszerint a szakszervezeti vezetők „le vannak fizetve”, a háttérben a vállalat érdekeit támogatják. Ez ellen praktika lehet, hogy az ilyen kijelentéseket tévő tagokat meghívjuk egy-egy szakszervezeti gyűlésre (akár az éves közgyűlésre), hogy bepillantást nyerhessenek a szakszervezet működésébe, vagy szorgalmazhatjuk azt is, hogy a következő bizalmi választáson induljanak, vállaljanak tisztséget.
Milyen szerepet játszik a média a szakszervezetek megítélésében?
Fentebb említettem, hogy az országos média hírérték-küszöbét nehezen éri el egyik-másik szakszervezet. Fontosnak tartom éppen ezért a helyi médiákat, és főleg a közösségi oldalakat. Azt tapasztalom, hogy a média eléggé közömbös a szakszervezetekkel szemben, nem szoktak érdekképviseleti hírekről véleményt formálni, éppen ezért a szakszervezetek megítélése nem az erősségük. Sajnos az egyik legnagyobb független szakszervezetnél – a közelmúltban – történt sikkasztási botrány viszont országos hír lett, és bizony rontotta a szakszervezetek renoméját.
Hogyan látja a fiatal generáció viszonyát a szakszervezetekhez? Hogyan lehet őket megszólítani? Van erre stratégiája, ötlete a szakszervezetnek?
Az Y generáció idősebb korosztálya még beleszületett az előző rendszerbe, ahol a szakszervezet szó szinte a szocializmus egyik szinonimája volt. A Z generáció már ebben a rendszerben jött a világra, közülük sokan most kezdenek ismerkedni a munka világával, és némelyikük azt se tudja, hogy mi fán terem a szakszervezet, egyáltalán mi az a dolgozói érdekképviselet?
Őket fontos megszólítani. Legszerencsésebb az lenne, ha a munkahelyre történő belépésük első napjaiban, amikor az egyéb oktatásokban részesülnek, a szakszervezet is kapna 15-20 percet – a belépő program keretében – egy tájékoztatásra. Nyilván a munkáltatók többsége ezt nem nézi jó szemmel, de a jó munkaügyi kapcsolatok ápolásába ez is beletartozhat. Amennyiben erre nincs lehetőség, fontos szerep hárul a bizalmi tisztségviselőkre, akik egyik fontos feladata az újonc kollégák megszólítása, egyszóval a tagszervezés.
Milyen kihívásokkal néznek szembe a szakszervezetek a mai munkaerőpiacon?
Legtöbb munkahelyen még mindig magas a fluktuáció, ez a tagságot is érinti, hiszen szakszervezeti tagok jönnek-mennek. Az elvándorlókat – egyre emelkedő számban – kölcsönzött munkaerővel igyekeznek pótolni a munkáltatók. Sok vállalatnál külföldi vendégmunkások is dolgoznak, legtöbbjük nem beszéli a nyelvünket. Ebben a körben a tagtoborzás bizony nem egyszerű feladat, ez mindenképpen nagy kihívás a szakszervezetek számára.
Milyen új feladatok jelentek meg a szakszervezetek számára az elmúlt években?
Előző kérdéshez kapcsolódva új feladatként jelent meg a vendégmunkások beszervezése, ami nem egyszerű, és bizony sok szakszervezet nem is foglalkozik ezzel. Így ott a vendégmunkások a partvonal mellett kénytelenek maradni, ami nem feltétlenül jó megoldás.
Az utóbbi években rengeteg új munkajogi szabályozás változott, mondhatnám, hogy az első nagy Covid hullám óta. A rendeleti kormányzás megkönnyíti a jogalkotóknak bármely törvény, és egyéb jogszabály módosítását, amelyre legtöbbször mindenféle előzetes társadalmi konzultáció lefolytatása nélkül kerül sor. Ezek lekövetése szintén nagy feladat az érdekképviseletek számára. Nem egy esetben a kollektív szerződések módosítását, aktualizálását, revideálását is szükségessé teszi a megváltozott jogkörnyezet.
Hogyan látja a szakszervezetek szerepét a munkaügyi kapcsolatokban?
A legfontosabb szerintem, hogy egy szakszervezet – legyen az régi, vagy akár újonnan alapított – minél hamarabb érje el a reprezentativitásához szükséges küszöböt, hogy kollektív szerződéskötési helyzetbe kerüljön. Mert úgy tapasztalom, hogy a munkaügyi kapcsolatok szóban nem működnek. Legyen írásban rögzítve minden, ami fontos. Mert ahogy a régi mondás tartja: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha a munkáltató és a szakszervezet között ellenséges hangulat van, az egyik félnek sem jó. Ezzel kapcsolatban egy régi történet jutott eszembe: egyszer megkérdeztek egy szakszervezeti vezetőt, hogy kivel kell jóban lenni a cégnél? – az a választ adta, hogy a HR vezetővel. Nyilván ez így le van egyszerűsítve, de az biztos, hogy a munkáltatót legtöbb helyen a személyügyi vezető képviseli; a vele való jó viszony elengedhetetlen a korrekt munkaügyi kapcsolatokban.
Milyen konkrét példákat tud említeni arra, hogy a szakszervezetek milyen eredményeket értek el a tagjaik érdekében az elmúlt időszakban?
A tagságot legjobban a béremelések foglalkoztatják. Az elmúlt időszakban a legtöbb bértárgyaláson két számjegyű béremelésről szóló megállapodás született, amelybe bele játszott természetesen az elmúlt év rekordmagas inflációja is. Megfigyelhető továbbá, hogy a magasabb béremelések inkább a versenyszférára jellemzők, a közszférára annyira nem. A béren kívüli juttatások növekedése szintén kimutatható volt.
Hogyan értékeli a kormányzat és a munkáltatók együttműködését a szakszervezetekkel?
Erre a kérdése elég nehéz politikamentes választ adni. Diplomatikusan fogalmazva úgy mondanám, hogy bizony lenne hová fejlődni! A már említett rendeleti kormányzással lehet élni, de sajnos néha visszaélni is. Elég gyakran előfordul, hogy szociális és munkajogi kérdésekben néhány ember dönt, és nem történik előzetes egyeztetés a szakszervezetekkel. Ez – véleményem szerint – nem jó irány, és degradálja a szakszervezeti mozgalmat a kormány részéről.
Hogyan vélekedik arról, hogy a szakszervezeteknek ideje lenne megújulni? Képesek a szakszervezetek a megújulásra?
Ha a két kérdésre egy szóval kellene válaszolnom, akkor: igen és igen! A szakszervezetek megújulására igen nagy szükség van, mert egyes vállalatoknál kettő, három, vagy még több szakszervezet is működik, akik sokszor jobban el vannak egymással foglalva, mint a munkáltatóval. Ágazati tömörülésekre lenne égető szükség, egységes álláspontokat képviselő szervezetekre. Erre utaló kezdeményezések már történtek a közelmúltban, és ez – szerintem – a szakszervezeti mozgalom megújulásának alapvető feltétele. Képesek vagyunk-e rá? Az igen választ már leírtam, ami viszont nagy reménnyel tölt el, az a szakszervezetek vezetésében is elkezdődött generációváltás. Minden tiszteletem a „nagy öregeké”, akiknek munkásságát természetesen maximálisan elismerjük, de a fiatalos lendület szükséges és elengedhetetlen egy igazi megújuláshoz.
Milyen változásokat vár a szakszervezetek működésében a következő években?
Az ágazatokba szerveződést mindenképpen várom. Ha pedig pesszimistán közelítem meg a kérdést, akkor a szakszervezeti jogok további megnyirbálása is sajnos a levegőben lóg a kormányzat részéről. Gondolok itt a megszüntetett honvédségi szakszervezetre, vagy a közszféra tekintetében a munkáltatói tagdíjlevonás eltörlésére.
Milyen új módszereket alkalmaznak a szakszervezetek a tagok bevonására és aktivizálására?
XXI. századunk vívmányai közé tartoznak az internetes közösségi oldalak és egyéb médiafelületek. Ezek lehetőségeit – úgy vélem – a szakszervezetek zöme csak részben aknázza ki. Pedig a tagok toborzása, a már belépett szakszervezeti tagok megszólítása és további aktivizálása az ilyen netes csoportokban a legkönnyebb. Be kell lássuk, hogy a faliújságok és szórólapok ideje lejárt!
Milyen szerepet játszanak a szakszervezetek a társadalmi párbeszédben?
A társadalmi párbeszéd fontossága nem kérdőjelezhető meg. A szakszervezetek szerepe eljutni elsősorban a tagjaihoz, másodsorban a potenciális (leendő) tagjaihoz. Amit viszont tapasztalok, hogy a mai rohanó világunkban bármilyen munkaidőn kívüli tevékenységre nehéz, szinte lehetetlen rávenni az embereket. Munkaidőben megint nem lehet beülni az étkezőbe és párbeszédet folytatni. Ezért ez a feladat elsősorban a függetlenített szakszervezeti vezetőkre hárul, akiknek nem kell a munkáltatótól kapott munkarend alapján dolgozniuk. Összefoglalva: azon az állásponton vagyok, hogy a társadalmi párbeszédben a szakszervezeti konföderációk részvétele a prioritás.
