Amikor felmerül az időgazdálkodás témaköre, akkor mindenki a fejéhez kap:

– Ó, igen, nekem is kell időgazdálkodás, mert állandóan halogatok!

– Ahh, de jó, hogy mondod, elegem van már magamból, hogy mindent halogatok.

– Jaj, de örülök, hogy találkoztam a lehetőséggel! Alapvetően nem vagyok halogatós típus, mégis halogatni vagyok kénytelen olyan dolgokat, amiket pedig nagyon szeretnék csinálni!

Miért halogatunk, és miért érezzük ezt olyan nagy kínnak?

Mindannyian megtapasztaljuk életünk során, és aztán mémként elraktározzuk a szellemi térbe, hogy ha faltörő kosként haladunk előre, akkor elérjük a célunkat.

Már totyogós korunkban szembesülünk azzal, hogy ha elindulunk és megyünk, akkor valahova odaérünk. Sőt, már a kúszni-mászni tanuló 7-8 hónapos csemeték is tudják, hogy mi az, hogy célokat tűzünk ki, megmozgósítjuk értük az erőforrásainkat – akkoriban még csak a végtagjainkat és az eltökéltségünket –, elkezdjük leküzdeni a távolságot, végül oda is érünk, ahová tartottunk.

Természetesen azt is ilyen korán megtanuljuk, hogy milyen az, amikor akarunk valamit, de nem kapjuk meg. Ahogy telik az idő, ahogy növünk fel, ahogy érünk, ahogy bővül a mémkészletünk, úgy gyarapodnak azok az élmények, melyek szerint a célok el nem érése az gyakoribb, mint szeretnénk.

A célok el nem érésének milliónyi oka lehet, de közvetlenül nem tudjuk azonosítani a milliónyi okot, mert azok többnyire közvetettek. A közvetlen, cél el nem érését eredményező okként csak néhány dolgot tudunk azonosítani, és ezek egyike a halogatás.

Nem indulok el MOST, hanem MAJD.

Nem is akarom MOST, hanem MAJD.

MOST más a fontosabb, de MAJD erre is sort kerítek.

Kisgyerekeknél lehet megfigyelni azt, hogy például inkább nem esznek rendesen, csak pár falatot kapnak be, és rohannak játszani helyette, mert azt érzik, hogy lemaradnak valamiről.

A lemaradás érzésünk annyira erős, hogy az az egyik legfőbb kényszerítő hajtómotorunk egész életünkben.

Ugyanakkor a térnek vannak korlátai, ahogy az időnek is. Emberként erőforrásként alkalmazzuk a teret és az időt, csakhogy a teret iszonyatosan nehéz meghajlítani, az időt meg nem tudjuk sem megállítani, sem visszafordítani.

Így a lemaradástól való félelmünk, meg az erőforrásokkal való összeütközésünk révén alakul ki a halogatás képessége. Igen, a halogatás egy képesség, méghozzá fontos képesség.

Ha nem halogatnánk, akkor állatok lennénk, nem emberek.

Az állatok nem halogatnak. Mindent akkor tesznek, amikor az a legoptimálisabb, és mindent annyi IDEIG tesznek, ameddig a legoptimálisabb.

A gepárd nem addig üldözi a gazellát, ide-oda cikázva a szavannán, ameddig el nem kapja! Hanem addig, ameddig a túlélőgénjei ezt diktálják számára az adott helyzetben.

Az állatokban nagyon aktívak a „Na, ezt most azonnal hagyd abba, ha teljesülnek ezek a feltételek…” gén-parancsok. Ezeket úgy kell értelmezni, mint algoritmusokat, amiknél ha megvannak az előírt bemenő információk, akkor a végén kijön egy döntés: igen, teljesültek a feltételek, tehát megteszem, amit a feltételek teljesülésekor meg kell tennem.

A gepárd addig üldözi a gazellát, ameddig az egyrészt eredményekkel kecsegtet, másrészt pedig nem kerül számára túl sokba. A gepárd nem üldözheti a prédát a saját kifulladásáig, nem üldözheti addig, míg felemészti az összes testi erőforrását, hanem ahhoz, hogy a következő napot-hetet-éveket túlélje, ahhoz bizonyos dolgokat időben abba is kell hagynia.

Éppen ezért sem a gepárdnak, sem más állatnak nem okoznak lelkiismereti problémákat azok a döntések, amikkel elhalogat, vagy abbahagy valamit. Persze, az állatoknak egyáltalán nincs lelkiismeretük – bár én a kutyáknál már számtalanszor tapasztaltam, hogy tudják, hogy ha rosszat tettek (pl. megrágtak valamit, amit nem kellett volna).

Ugyanakkor a halogatás képessége nem teszi egyértelműen könnyebbé az ember életét, de ez nem a halogatás tényének „hibája”, hanem annak az eredménye, hogy mi, emberek, egyidejűleg túlságosan sok mindennel vagyunk összeköttetésben fizikailag, szellemileg és lelkileg is.

Szoros összefüggésben vagyunk a környezetünkkel, az embertársainkkal, a térrel, az anyaggal, a mémekkel, és bizony arra nyitottaknál még a lélek is „megszólalhat”. Ezektől vagyunk emberek, hogy ennyi mindennel képesek vagyunk összefüggésben lenni, és közben ezt a tudatunkkal is tudjuk értelmezni, sőt, uralni is.

De amikor valami diszharmónia lép fel, akkor ezt a számtalan szállal egymásba kapcsolódó összefüggést nem tudjuk felfejteni, visszafejteni, hanem akkor egyetlen, jól tetten érhető, dolgokhoz közvetlenül is kapcsolódó ok-okozati viszonyt keresünk, és meg is találjuk a halogatás képében.

A halogatás bonyolultabb megnyilvánulása ez, amit eddig fejtegettünk. Ha ez van a háttérben, akkor semmi mást nem tehetsz, mint elfogadod a helyzetet. A halogatásod lehet a túlélésed záloga is hosszú távon. Elhalogatni azt, hogy kizsigereld saját magad, elhalogatni azt, hogy túlhajszold magad, semmi más, mint minél hosszabb ideig élni.

Hogy közben nem olyan ütemben történnek a dolgok, mintha varázspálcával pöccintenénk? Nem bizony. De az áldás is lehet, ha nem válik minden tervünk azonnal valóra, mert akkor egy nagyon szétesett, és nagyon veszélyes életet élnénk. A túlélést a veszély nem igazán szolgálja.

De a halogatás másból is eredhet.

Erről a következő leckében lesz szó.

Időgazdálkodási tippek

1.) A bezárt ajtók titka – Hozzád bárki bármikor bemehet? A te ajtód bármikor és bárki számára nyitva van? Az irodád, a munkahelyed, az otthonod átjáró ház? Tudtad, hogy a körülötted lévő 2-3 méteres sugarú kört képező térbeli terület az tulajdonképpen a tested energiáinak meghosszabbítása? Azt tudtad, hogy ha oda bárkit-bármikor beengedsz, akkor az olyan, mintha a testnyílásaidat nyitnád meg mások számára? Nem tudtad? Na, akkor mostantól tudd!

Soha, senkinek ne engedd, hogy a te kontrollod nélkül akár az irodádba, akár a szűk munkakörnyezetedbe, akár az otthonodba úgy betolakodjon, ahogyan te nem szeretnéd. Azzal, hogy a szűk környezetedből konkrétan kizárod a nem nagyon szűk családodhoz tartozókat, azzal életenergiát takarítasz meg magadnak. Miközben azok, akik benyomakodnak mégiscsak, azok életenergiát rabolnak tőled. Akarod, hogy raboljanak? Nem akarod. Ez ilyen egyszerű. Az önfeláldozás általában nem a túlélés záloga, ezt mindig tartsd szem előtt!

2.) Facebook-stop – ahogy arról már beszéltem, a Facebook kompletten az emberiség instabilitását jelenti túlélés szempontból, de összességében, mint minden ilyen dolog, végül erősebbé teszi az emberi génállományt. De nem ma. Nem holnap, és nem is jövőre. Ez egy hosszú távú és hosszan ható folyamat, amiben te csak úgy lehetsz nyertes, ha azonnal kiszállsz belőle. Ne a Facebookon élj társadalmi életet, hanem a valóságban! Ha online akarsz elintézni valamit, azt ne a Facebookon akard, hanem emailben, regisztrációs űrlapokon, hivatalos felületeken (pl. ügyfélkapu). Mit veszítesz, ha otthagyod a Facebookot? Időveszteséget veszítesz – tehát időt nyersz. AZONNAL. Mit nyersz, ha otthagyod a Facebookot: kitárul az Internet világa, de közben visszaterelődik a hangsúly a valódi életre. A Facebook egy ragály. Gyógyítsd ki belőle magad MOST!

3.) Email-stop – még bővebben lesz arról szó egy külön leckében, hogy az életünket elméletileg megkönnyíteni hivatott dolgok miért is nehezítik az életünket, most csak legyen elég annyi, hogy még mielőtt azt gondolnád, hogy a Facebookról való leszokással egyidejűleg átszokhatsz az emailezésre, hát el kell, hogy keserítselek. Ne kezdj neki emailezni azokkal, akikkel eddig Messengereztél, de mindenképp emailben intézz mindent inkább, mintsem utaznod és találkoznod kelljen másokkal! Tudod: amit nem lehet emailen elintézni, az nem is létezik :). Csak okosan! Semmi szószátyárság, semmi terjengősség. Szedd pontokba a mondanivalódat, és az email tárgymezőket is okosan írd meg, hogy a visszakeresés is könnyű legyen.

Csak csináld!