Mit csinálnak év közben a szakszervezetek?

Mit csinálnak év közben a szakszervezetek?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy amikor nem a béremelésről tárgyalnak, vagy nem az éves közgyűlés bonyolítják le a szakszervezetek – ami adott év kis részét tesz ki –, mit is csinálnak év közben a szakszervezetek?

Ha valaki azt feltételezné, hogy az év eleji hajrá után elégedetten hátradőlnek a szakszervezetek vezetői, akkor ez a feltételezés nem is állhatna távolabb a valóságtól.

Saját példaként említve, a szakszervezeti munka 24 órás elfoglaltság. Itt nincs olyan, hogy hétvége van vagy szabadságon vagyok… Én magam többször válaszoltam tagi megkeresésre hétvégi túrázás közben, a vasárnapi ebéd mellől, vagy éppen egy másik ország repteréről, de ugyanígy előfordult, hogy online elnökségi megbeszélést kellett tartani és az elnök a családi vakációról jelentkezett be. 

A bérmegállapodások megkötése után, a szakszervezet vezetősége gyakorlatilag már a következő bértárgyalásra készül. Kielemzik a megkötött megállapodás hatásait, visszajelzéseit, levonják az esetleges konzekvenciát és felkészülnek a következő bértárgyalásra.

A napi szintű kapcsolatot tartanak a tagokkal, a bizalmi küldöttekkel, egymással, az üzemi tanáccsal, a munkavédelmi bizottsággal, a többi szakszervezettel.

Folyamatosan informálják a tagokat, nemcsak a „házon/vállalaton belüli”, de a teljes munka világát érintő témákról, szakszervezeti konföderációk eredményeiről, esetleges munka törvénykönyve változásokról. (Erre remek platform a bizalmi.hu) Továbbá, mint minden szervezet, kezelik a social media felületeiket.

Szervezik, bővítik a tagságukat, hiszen, ha vállalatoknál működő szakszervezetekről beszélünk akkor jó eséllyel rendszeres az új munkaerő belépése, akik a jó tájékoztatás eredményeképpen be is lépnek a szakszervezetbe, de érdemes elgondolkodni és egyeztetni akár arról is, hogy egy lokálisan működő szervezet csatlakozzon valamelyik konföderációhoz.

A szakszervezetek szinte mindegyike szervez kulturális programokat, aminek nagy részét – főként a szabadtéri programokat – is ilyenkorra, tavaszra, nyárra, kora őszre időzítik. Túrázás, állatkerti látogatás, szabadtéri színházak, kiállítások, múzeumok, vagy akár családi napok szervezése – mind-mind sok szervezés és ezzel együtt sok munka. 

KÉPZÉSEK SZERVEZÉSE 

Szándékosan emeltük ki, mert ez nagyon fontos. 

  • Ez az időszak a legmegfelelőbb arra, hogy akár a tagoknak, a bizalmi küldötteknek, vagy a vezetőknek képzéseket tartsanak a szakszervezetek, 
  • vagy ha adott szervezet nem is tart saját képzést akkor becsatlakozik más szakszervezetek képzéseibe, 
  • vagy különböző konferenciákon való részvétellel tágítja az ismereteit. (Azt már csak zárójelben említjük meg, hogy a képzések  megszervezésével is dolgozni kell) 

Nézzük meg milyen témában lehet vagy meg inkább, érdemes képzést szervezni? 

Bármiben! Tényleg! A tagok, és tisztségviselők edukációja ma már létfontosságú a szakszervezetek életében. El lehet lenni amúgy 20 évig is a bevált sémákkal meg módszerekkel, csak manapság nem célravezető.

A teljesség igénye nélkül hoztunk pár ötletet, amelyek többségében mi is segíteni tudunk.

 Munkajog és munkavállalói jogok

  • Munkajog alapjai: Ismeretek a munka törvénykönyvéről, a munkaszerződések típusairól, munkaidőről, pihenőidőről, és a munkáltatói és munkavállalói kötelezettségekről.
  • Munkavállalói jogok és védelmek: Tájékoztatás a munkavállalók jogairól, a diszkrimináció elleni védelemről, a munkahelyi zaklatásról és a munkavédelmi szabályokról.

Gazdasági és pénzügyi ismeretek

  • Gazdasági alapismeretek, Költségvetés és pénzügyi tervezés:  Alapvető gazdasági fogalmak, a vállalati pénzügyi helyzet megértése. Hogyan olvassák és értelmezzék a vállalati költségvetést és pénzügyi beszámolókat, és hogyan készítsék el a szakszervezet pénzügyi tervét és beszámolóját.
  • Adatvédelem és információbiztonság: Az adatok biztonságos kezelése, hatályos adatvédelmi szabályok.
  • Munkaerőpiaci elemzések: Aktuális munkaerőpiaci trendek, változások és ezek hatása a munkavállalókra és a szakszervezetekre.

Jogi és szabályozási változások

  • A munkajogi és munkavédelmi törvények legújabb módosításai. Az európai uniós és hazai szabályozási környezet változásai.
  • A Bizalmi.hu képzései:
  • Időgazdálkodás nincs többé „Erre sajnos nincs időnk.” Mert mindenre lesz, amire csak szeretnétek. Már elérhető online, egy nagy meglepetéssel: Időteremtő
  • Toborzási, beléptetési képzés – a taglétszám növelése nemcsak praktikákon, de a stratégián is múlik. A pofon egyszerű módszerektől kezdve a startégiai kérdésekig mindent sorra veszünk. Cél és munkacím: „Duplázd meg a taglétszámot egy év alatt!”
  • Közösségi média használat és közösségi marketing – ma már minden szakszervezet használja a közösségi médiát, de nem hatékonyan és nem eredményesen. Ezen változtatunk!
  • PR képzés – a szakszervezetek esetében elengedhetetlenül fontos a PR, amit a profik a klasszikus értelemben alkalmaznak, tehát nemcsak közölnek, de valódi kapcsolatot is ápolnak a sajtóval és rajtuk keresztül a közönséggel is. Átfogó képzésünk segít ennek a stratégiájában és a megvalósításában is.
  • Válságkommunikáció – egy szakszervezetnek sokkal többször van szüksége speciális kommunikációs megoldásokra, mint bármilyen más szervezeti formációnak. A válságkommunikáció akár a mindennapok része is lehet, hiszen ezzel el lehet kerülni a válságokat is. Kifejezetten a kommunikációs és sajtókapcsolati munkatársaknak, továbbá az elnökségi tagoknak és a felügyelőbizottság tagjainak ajánljuk ezt a képzést.
  • Kommunikációs tréning (nemcsak) bizalmiknak – a bizalmik speciális és kiemelt szerepet töltenek be a szakszervezetek életében. Minél ügyesebben kommunikálnak a bizalmik, annál sikeresebb lehet a szakszervezet. Speciálisan bizalmikra szabott kommunikáció képzésünk sokat lendít majd a szakszervezet belső kommunikációján is, de a tagok létszámának növekedését és a meglévő tagok elégedettségét is szolgálni fogja. Természetesen bárki részt vehet a szakszervezetből a képzésen, de a tematika praktikusan a bizalmik áldozatos munkájának eredményességi mutatóit hivatott növelni.
  • Tárgyalástechnika alapok és Haladó tárgyalástechnika workshop – tárgyalni tudni kell, és aki tud tárgyalni, az győz. Az a legjobb, ha mindenki profi tárgyaló a szakszervezetben, de természetesen elég, ha olyanok vesznek részt a képzésen, akik aztán később ott lesznek a bértárgyalásokon, egyeztetéseken, ágazati fórumokon, és a gyakorlatban kamatoztathatják majd az itt megszerzett és begyakorolt készséget.

Ezek a képzési témák hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szakszervezetek hatékonyabban tudják képviselni tagjaik érdekeit és javítani a munkahelyi körülményeket.

Mint látható  szakszervezetek akkor is folyamatosan a tagjaikért dolgoznak amikor nincs „helyzet”, cserébe csak annyit kérnek, hogy amikor „helyzet” van, akkor mutassa meg magát a szakszervezet tagságának ereje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel