Az, hogy ki milyen életstratégiát választ, és azt el tudja-e érni, nem ott kezdődik, hogy megszületik, felnő, benő a feje lágya valamikor 25 és 35 éves kora között, és akkor majd jól kitalálja magának, hogy mit is szeretne, és megvalósítja.

Mert az életstratégiánk egy része már a génjeinkben is ott van.

Az időgazdálkodás és az evolúció

Nem vagyunk genetikusok, de bennünket is nagyon érdekelnek az emberi viselkedésre vonatkozó kutatások, és a régi és az új felfedezések összevetése. Anélkül, hogy nagyon belebonyolódnánk örökléstanba és az allélek szerepébe, annyit mindenképp beszélnünk kell erről a témáról, ami segít megértenünk,

• hogy az életünkkel való gazdálkodási igényünk az a túlélésünk záloga (egyén szinten),
• hogy az életünkkel való gazdálkodási igényünk az a túlélésünk záloga (csoport – például szakszervezet – szinten),
• hogy az életgazdálkodásunk sikeressége szintén a túlélésünk záloga, minden szinten,
• és hogy az időgazdálkodásnak, mint életgazdálkodási eszközrendszernek óriási jelentősége van abban, hogy bármennyi is az időnk, mit tudunk belőle kihozni – és ez milyen hatással lesz például az utódainkra, vagy a szakszervezetünkre, vagy éppen az emberiségre.

Az evolúciós stratégiák

Az evolúciót Charles Darwin, 1859-ben úgy írta le – konyhanyelvre átültetve a könnyebb érthetőség kedvéért –, hogy azok a létformák élnek túl és örökítik át a saját tulajdonságaikat a legeredményesebben, amik a legjobban tudnak alkalmazkodni. Ezt nevezzük adaptációs képességnek.

Az evolúciót sokan úgy értelmezik, hogy „az erősebb él túl”, de sokkal inkább értelmezhető úgy, hogy „az okosabb él túl”.

Darwin és követői annak idején még kizárólag a csoport –  tehát a faj – túlélését tekintették túlélési célnak, és azt vallották és tanították, hogy minden egyéni megoldás is ennek a csoporttúlélésnek – konkrétan a FAJ túlélésének – van alárendelve.

De aztán jött Richard Dawkins és az 1970-es években előállt az önző gén teóriájával, ami előbb kicsit felforgatta, de továbbvitte a darwini utat. Dawkins célkeresztbe került a tevékenysége miatt, mert a széles közönség számára publikálta könyvét, tudományos, szűk körnek szánt értekezés helyett mindent átfordított közérthető nyelvre, ami miatt a tudósok persze azonnal támadták. De meggyőződésem, hogy Dawkins ezzel előre tisztában volt, könyvében le is írta ezen stratégiák mibenlétét és létjogosultságát.

Dawkins könyvében van egy olyan kifejezés, amit nem ő talált ki, de átvette, és ez így szól: Evolúciósan Stabil Stratégia.

Akár a gén, akár a génkészlet, akár a test, akár a faj, akár a szakszervezet, akár az egész élővilág szintjén nézzük, vannak evolúciós szempontból stabil és instabil stratégiák.

Evolúciósan Stabil Stratégiák létezését, ahogy az instabil stratégiák létezését is, mind a genetika, mind a matematika és azon belül a játékelmélet tudta már bizonyítani, tehát ezek mára már tudományos tények.

Evolúciósan Stabil Stratégia – rövidítve: ESS – például az, hogy egy növényevő emlősnek az a jó, ha őrlőfogai vannak és hosszú, növények emésztésére alkalmas bélrendszere. Ha a génkészlete így „rakja össze” az adott növényevőt, az egy nyerő stratégia.

De ha egy növényevő ragadozófogakkal születik, akkor az egy instabil stratégia. Lehet, hogy rájön, hogy ezekkel a fogakkal vadászni érdemes, de a bélrendszere nem lesz alkalmas arra, hogy megeméssze a húst, úgyhogy kampec a remek, látszólagos fejlődésnek.

Az ember garantáltan növény ÉS húsevő. Fogazatunk mind a növényevésre, mind a húsevésre alkalmas, ahogy emésztőenzimeink és bélrendszerünk specializáltsága is ezt szolgálja. Ebből kifolyólag evolúciósan instabil a kizárólag növényevő életstratégia – vegetarianizmus –, mint ahogy a kizárólag húsimádat is ugyanúgy instabil stratégia. Látszólag nincs hatása a fajunk életére az, hogy bizonyos egyedek csak húst esznek, vagy csak növényt, vagy csak magokat, de a természetes szelekció teszi majd a dolgát. Az ember számára evolúciósan az a stabil stratégia, ha amikor csak teheti, mindent eszik. Lehetnek kivételek természetesen, a saját evolúciós stabil stratégiáját mindenkinek magának kell kikísérleteznie, ezért sem szabad a szélsőségekre biztatni embertársainkat. Pl. a veganizmus egy-egy személy számára megfelelő lehet, de a teljes fajunk számára egy önpusztító hatással bíró étrend lenne.

Természet szelekció

A természet úgy intézi el, hogy a „legjobb” vigye tovább a génkészletét, hogy szelektál: a felesleges tulajdonságokat kimutálja, és nem örökíti tovább.

Például, az emberiség hajnalán, mivel a populációk leginkább az egyenlítő vidékén éltek, az összes ember bőre sötét volt (mai relációval visszanézve). A pigmentációnak nagyon sok variációja van, és az volt a lényege a sötét bőrnek, hogy
1.) Védjen a nap DNS módosító sugárzásától – erre a sötét bőr a leginkább képes.

2.) A D-vitamin szintézist elősegítse. Ehhez sem árt a sötétedő bőr. (Az alapból sötét bőr nehezen szintetizálja a D-vitamint, minél sötétebb, annál kevésbé képes rá, ezért az a legjobb, ha még van tere a sötétedésnek. Ez még a nagyon sötét bőrűeknél is adott, hiába, hogy mondjuk skandináv származású szemmel nézve Afrikában mindenki egyformán fekete. Hát nem az.)

De az ember, felfedező lény lévén, elkezdett vándorolni, és eljutott egészen északra is, ahol alig süt a nap, így a sötét bőrszín, a rengeteg pigment, kifejezetten feleslegesek. Ezeket ezért az anyatermészet elkezdte kiszelektálni, de olyannyira, hogy például egy sok-sok generációra visszavezethetően északi embernek, ha délre költözik, nagyon sok kihívása lesz a napsütéssel, és még lebarnulni sem tud, mert nincsenek a bőr barnaságát előidéző melatonin receptorai. Az őseinek sem volt rá szükségük, ezért kiszelektálódott.

Ez addig nem gond, míg a kifejezetten hófehér bőrű ember északon marad, amihez az evolúció révén alkalmazkodott. De ha délre megy, és tartósan ott is marad, akkor hátrány fogja érni.

Ezért az öröklésben nincs olyan, hogy jó, vagy rossz, hanem az van, hogy MIHEZ KÉPEST?

Ha barna bőrrel születek, és az egyenlítő környékén élek, akkor az jó.
De ha barna bőrrel születek és északon élek, az nem jó, mert minél barnább a bőröm, annál kevésbé tudja a D-vitamint szintetizálni a napfényből, így hiába süt rám a északi nap, D-vitamin hiányom lesz. Ugyanez igaz fordítva is.

Tehát alapvetően nincs jó és rossz, hanem van az adottság, és az a kérdés, hogy a meglévő körülményekhez képest az most akkor jó, vagy sem. Ha a meglévő körülményekhez képest nem jó, akkor az anyatermészet ezeket a tulajdonságokat el fogja vetni, méghozzá a legkegyetlenebb módon: a fiatalokat tizedeli meg, mielőtt még szaporodni tudnának.

Ha az emberi fajt vesszük csak példának, akkor ez borzalmasan hangzik, de a természet, ha úgy tetszik, ennyire kegyetlen, a mi, emberi, humánus elménkkel tekintve. Ugyanis a természet a fiatal egyedeket szándékozik a leginkább pusztítani, erre találta ki például a magasrendű állatoknál a fogzás „intézményét”. Nem véletlenül tesz próbára bennünket, embereket sem. De mi ellene megyünk, mert a modern orvostudomány révén ki tudjuk cselezni az anyatermészet kegyetlenségét.

A tudatosság kérdése

A tudatosságot Dawkins úgy fogalmazta meg, hogy az evolúciónak az a csúcspontja, amikor az ember képessé válik mégiscsak az anyatermészet ellenében dolgozni. De ne képzeljük azt, hogy mi, emberek, okosabbak lehetünk az anyatermészetnél hosszútávon! Borzalmas belegondolni, de például a modern orvostudomány, ami az egészen koraszülött pindúrokat is életben tudja tartani, az evolúciósan sokkal inkább instabil stratégia az emberiség számára, mintsem stabil lehetne. De érző lélekkel mégis hogyan gondolhatnánk másképp? Igen is, mindenkit meg kell menteni, akit meg lehet menteni! Bármi áron!

De közben ne feledjük el a tényt: attól, amitől mi éppen többnek, jobbnak, okosabbnak, szebbnek és emberibbnek érezzük magunkat, az lehet, hogy éppen az egész emberiség romlásába vezet.

A gén sokkal erősebb, mint mi vagyunk – Dawkins magyarázata szerint. Csak mi emberöltőnyi léptékben számolunk maximum – a történelem segítségével évszázadokban, évezredekben gondolkodunk –, a gén meg évtízmilliókkal dolgozik.

Amikor életstratégiákról beszélünk, és ezen belül időgazdálkodási stratégiákról, akkor nem árt figyelembe venni azt, hogy egyrészt milyen kis porszemek vagyunk egy hatalmas ökológiai gépezetben, másrészt kis porszemekként mégis milyen sok lehetőségünk van, hogy kihasználjuk a magunk javára a helyzetet.

A kultúra és a szociális közeg.

Szerencsére – és most fellélegezhetsz eme borongós rész után –, nemcsak a gének, hanem a szorosan vett környezet és a kultúra is jelentősen hatnak az ember életére. Az emberen keresztül meg már az állatokéra és növényekére is.

Mi itt Európában, az ó- és újszövetségi vallási kultúrkörből eredve és ahhoz tartozva leginkább, szerencsés helyzetben vagyunk, mert a világ sok-sok tájához képest egy szabad, fejlett, és igazságra törekvő, nyugati világ részesei és tagjai vagyunk. Például lehetnek szakszervezeteink is, hurrá!

Vannak kultúrkörök, ahol felesleges lenne ilyen időgazdálkodási tanfolyamot indítani, mert még a könyvek olvasását is üldözik (pl. az arab világban, ha nőnek születtél). Vagy épp felesleges bármilyen, az életedet esetleg előrevivő dolgon törnöd a fejed, mert egy kasztrendszer alsó osztályához tartozol, és nincs felfelé átjárás (pl. Indiában). Örökre ott ragadsz, ahova születtél.

A legintenzívebben, legközvetlenebbül és leghatékonyabban ható kulturális és szociális közegünk a családunk.

Az, ahonnan származunk, és az, amit megteremtünk magunknak felnőtt korunkban. Természetesen minden hat ránk, de ne hidd, hogy ez egyoldalú. Te is hatsz a világra, csak nem biztos, hogy észreveszed.

Szerintem elsődleges célunk az kell, hogy legyen, hogy a legszűkebb környezetünk tökéletes legyen. Olyan legyen, amiben a tagjai ennek a kis – családi – közösségnek, szinte lubickolnak. Te is, a párod is, a gyerekeid is, de a kutyád és a macskád is érezzék jól magukat a legszűkebb kis közösségetekben, és utána lehet kilépni egy környit kifelé, és ott tevékenykedni. például, hogy ne menjünk messzire frappáns ötletért: egy szakszervezetben!

Az nagyon nagy problémákat vet fel, ha valaki úgy akar a tágabb környezetében jobbító szándékkal ténykedni – ez nagyon tipikus szándék manapság, biztosan te is láttál ilyet, vagy épp magad is műveled –, hogy közben a saját háza táján enyhén szólva sincs minden rendben…

Minden létfontosságú életerő energiánkat főként a családunkon keresztül csatornázzuk be magunkba, és a családtagok is a mi segítségünkkel kapnak energiát maguknak.

Kiemelt jelentőségű, hogy az energiaszint a családban, és kifejezetten az OTTHONUNKBAN a lehető legmagasabb színvonalon rezegjen. Hozhatsz te csodálatosan stabil génállományt magaddal, lehetsz te a világ legalkalmazkodóbb, legokosabb embere, akarhatod megmenteni a világ összes munkavállalóját a kizsákmányolástól, ha közben az otthonod állandó harc, vagy éppen a magány szigete.

Az időgazdálkodási módszerek leginkább a te saját energiáidat alkalmazva dolgoznak, és a legszűkebb környezetedből indulnak ki, haladva egyre kintebb, egyre tágabb köröket leírva. Nem lehet átugrani a körzeteket, mert akkor nem fognak működni az itt tárgyalt módszerek sem. A későbbiekben ezt figyelembe vesszük majd a témakörök egymásra épülése által.

A jövő

Hova vezet az emberiség jövője? Gondolkodhatnánk ezen is, és ha Dawkins fentebb tárgyalt mondanivalóját is komolyan vesszük, akkor nagyon vidám gondolataink nem lehetnének, ha évmilliókat tekintenénk előre, mert szuperszámítógépek is könnyen kiszámolhatnák, hogy az emberiség éppen magát teszi tönkre.

De ahogy az előbb is mondtam, a munkát nem a legtávolabbi, hanem a legközelebbi ponton kell kezdenünk: önmagunkon.

Lehet, hogy azért jöttél erre a tanfolyamra, hogy kicsit kipihentebb lehess reggelente, lehet, hogy tényleg a világ megváltása a célod a szakszervezeteddel. Bárhogy is van, magadon kell kezdened a munkálatokat.

„De akkor minek beszéltünk génekről meg evolúcióról? Hát nem mindegy az évmilliók távlatában?”

Nem. Mert olyan fogásokat tanulhatunk el a génektől és az evolúciótól, amik mindenki máshoz képest elképesztően sikeressé és eredményessé tudnak majd tenni. Persze, csak ha akarod.

Mert az élet verseny. A gének is versenyeznek és te is: a szűkös erőforrásokért. Innen folytatjuk!

Gyakorlati feladat!

Írd le a tegnapi, mai és holnapi napirendedet, akár órára lebontva, akár még kisebb időintervallumokra. Keress benne jellegzetességeket, ismétlődéseket! Ezeket írd kékkel!

De jelölj PIROSSAL mindent, amely eseményt rajtad kívülálló körülmények erőltetnek rád. (Pl., hogy hánykor kell kelned, mikor kell feküdnöd, mikor ebédelsz, hányszor kell a tevékenységeidet telefonhívás miatt megszakítanod, hányszor pittyeg a mobilod új értesítésről, ami eltereli a figyelmedet, stb.)

Minden más lehet pl. fekete.

Kék: ismétlődik.

Piros: külső körülmények kényszerítik rád.

Fekete: nem ismétlődik és nem is kényszerítik.

(Ahogy haladsz a listával, lehet, hogy bizonyos dolgokat kéknek jelölsz, aztán rájössz, hogy mivel nem te választod, ezért pirosra javítod. Ez teljesen természetes, de akár még fordítva is.)

Ha úgy érzed, hogy nem akarod csinálni a feladatot, ne várj túl sok mindent a tanfolyami önmagadtól… CSINÁLD!