Kevesli a hatósági munkaügyi ellenőrzést a MASZSZ

Kevesli a hatósági munkaügyi ellenőrzést a MASZSZ

Kevésnek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatósági munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát, és érdemi változást sürget.

A MASZSZ szerdai közleményében az MTI-nek azt írta, kivételesen jó hírnek tekinti, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban bejelentette: drasztikusan megemelik a munkaügyi vétséget elkövető munkáltatókra kiróható munkaügyi bírságok összegét.
A sokszorosára emelt, akár 100 millió forintos büntetési tételekkel mégsem teljesen elégedett a szakszervezeti szövetség. Úgy vélik, hogy a súlyos pénzbüntetés mit sem ér, ha az ellenőrzések száma az elmúlt évek alatt drasztikusan csökkent. Ráadásul, azok többsége még feltárt vétségek után is legtöbbször mindössze figyelmeztetéssel zárul – hangsúlyozta közleményében a MASZSZ.
A szövetség nem a büntetési tételt kevesli, hanem a munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát. Információi szerint ez utóbbi nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést adnak ki az ellenőrök.
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke úgy véli, a kontroll hiányából fakadó látencia nem fog megváltozni csupán a büntetési tételek jogszabályi módosításától. Ráadásul, amennyiben a szabálytalanságokért továbbra is legtöbbször mindössze figyelmeztetés jár, a módosítás csak a „vétkesek” töredékénél fogja éreztetni hatását.
Az elnök hangsúlyozta, munkáltatóként minden cégtulajdonosnak biztosítania kell az alapvető foglalkoztatási feltételeket. Aki nem tudja garantálni az alkalmazottja munkajogi biztonságát – például feketén foglalkoztatja -, az ne legyen munkáltató – szögezte le Zlati Róbert.
A MASZSZ véleménye szerint a változáshoz a büntetési tételek drasztikus megemelése mellett lényegesen több ellenőrzésre is szükség van, amire egyébként az uniós irányelv elfogadásával jogi kötelezettséget is vállalt Magyarország – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel