Romániában elhalasztották a hétfőre meghirdetett általános sztrájkot a helyi közigazgatásban dolgozók

Románia: közigazgatási sztrájk elhalasztva

Romániában két héttel elhalasztották a hétfőre meghirdetett általános sztrájkot a helyi közigazgatásban dolgozók, esélyt adva a kormánynak, hogy ez idő alatt teljesítse követeléseiket – jelentette be vasárnap a Columna-SCOR szakszervezeti szövetség.

A helyi önkormányzatok alkalmazottai határozatlan időre szóló általános sztrájkba léptek volna hétfőn, miután szerdán, január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartottak.
A tiltakozást azután napolták el, hogy egy szavazás során kiderült: a szakszervezeti tagok 85 százaléka a kormánnyal való kiegyezést támogatja. A szakszervezeti szövetség vezetése ennek nyomán úgy döntött: két hét „fegyverszünetet” hirdet, esélyt adva arra, hogy a kabinet megtalálja a megoldást követeléseikre.
Azt kérik, hogy a kormány alkalmazza maradéktalanul a közalkalmazotti bértörvényt az ágazatban, és érvényesítse törvényben rögzített jogaikat, emelje béreiket. A szakszervezeti szövetség emlékeztetett: Bukarest immár ötödik éve befagyasztotta a helyi közigazgatásban dolgozók bérének alapját adó alpolgármesteri fizetéseket, így az ő juttatásuk sem növekedhetett. Azt is kérik, hogy a kormány juttasson több pénzt a szerintük alulfinanszírozott helyi közigazgatásnak.
Lucian Puiu szakszervezeti szövetségi elnök korábban közölte: a sztrájkban több mint 800 község 11 ezer önkormányzati alkalmazottja venne részt, és a városi polgármesteri hivatalok dolgozóinak a szolidaritására is számítanak.
A szakszervezeti szövetség képviselői a héten tárgyalásokat folytattak a kormánnyal, de ezek nem vezettek eredményre. Most közölték: azt várják a pénzügyi, munkaügyi és fejlesztési tárca döntéshozóitól, hogy a következő két hétben találjanak megoldást követeléseikre.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel