Sokkoló adatok a munkavédelem területéről és helyzetéről

Sokkoló adatok a munkavédelem területéről

A napokban egyszerre két, nagyon erős, egymástól független tartalom is megjelent a munkahelyi balesetekkel kapcsolatban, méghozzá szakszervezeti szempontból.

Az egyikben Székely Tamás a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Baka F. Zoltán beszélgetett többek között arról, hogy:

  • Azzal indul a beszélgetés, hogy egy évvel ezelőtt az akkumulátor gyárakban történő balesetek eltussolásáról is szó esett egy hasonló interjú helyzetben. Felmerült a kérdés az újságíró részéről, hogy azóta mit tapasztal Székely Tamás ezen a területen. Ő kiemelte, hogy először is tisztázni érdemes, hogy jelenleg csak két akkumulátorgyár van Magyarországon, a Samsung és az SK. A többi, akkumulátor ipari cég az az értéklánc más fázisait érinti, van, ahol bontanak, például Bátonyterenyén.
  • Az iváncsai baleset az építkezés közben történt, az alvállalkozó alvállalkozójának alvállalkozójánál, de a beruházó felelőssége is felmerül ilyen esetekben természetesen, mint ahogy a generálkivitelezőé is.
  • Az építkezéseken történő balesetekkel szoros összefüggésben van az, hogy nincsenek munkavédelmi ellenőrök, vagy ha vannak, akkor nem azt nézik, amit kellene – itt a korrupciós anomáliákra is kitérnek.
  • Általános probléma a vegyiparban, hogy a munkavédelemre nagyon kevés figyelem hárul.
  • A multinacionális cégeknél, ahol a hírnevükre nagyon kényesek, ott azért sokat költenek a munkavédelemre is.
  • Éves szinten 20-25ezer munkahelyi baleset történik, ennek kb. egyhatoda történik a vegyiparban.
  • A Szakszervezet igyekszik jó kapcsolatot ápolni az akkumulátor iparban lévő nagy és kisebb cégekkel, és a nagyoknál van is hajlandóság a fejlődésre, a kapcsolat is javult a szakszervezetek és a munkáltatók között. A KKV-k esetében viszont egész más a helyzet, ott sokkal nagyobb a baleseti kockázat, és sokkal inkább hajlamosak az eltussolásokra is.

Itt található az egész beszélgetés>>

A másik, témában szintén nagyon erős, kapcsolódó anyagot a Munkástanácsok honlapján találtuk.

Ebben egyenesen tragikus képet fest le Miskéri László, a Liga Szakszervezetek munkavédelmi szakértője:

  • Az Országos Munkavédelmi Bizottság (OMB) újonnan kiadott, 2024-2027 közötti időszakra terjedő Munkavédelmi Nemzeti Politikája a szakértő szerint nagyon jól hangzik, de a gyakorlati megvalósítás hiányzik.
  • A jogszabályokban az előzetes egyeztetések során a munkavállalók és érdekvédők által felvetett meglátások nem kerülnek elő, így az ő jogos érdekeikről a törvény nem is szól.
  • Sajátságos anomália, hogy a korábbi időszakban sem teljesülő munkavállalói követelések az új időszakra vonatkozó dokumentumokból már teljes egészében ki vannak hagyva. Egy ilyen követelés volt a munkavállalók részéről az önálló baleset-biztosítási ágazat létrehozása. Ez a 2017-2022-es időszak között teljesen elmaradt, az új dokumentumba pedig már be sem került.
  • Sokkoló tény, hogy öt naponta történik egy halálos munkabaleset Magyarországon.
  • Egyébként az OMB jogkörét is csorbították.
  • Emlékeztet Miskéri László, hogy az Iparkamara unszolására a kormányzat eltörölte a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatok kötelező jellegét.

Ábrák és további, olykor sokkoló információk a cikkben>>

Felmerülhet a kérdés: milyen érdekek munkálnak ezeknek a jelenségeknek a hátterében?

A választ egyelőre mindenkinek magának kell megkeresnie, de leginkább a saját szakszervezetétől megkérdeznie. 

 

Egy gondolat a “Sokkoló adatok a munkavédelem területéről és helyzetéről

  1. Két igen releváns szempontot érintett a cikk a munkahelyi balesetek témájában. Székely Tamás és Baka F. Zoltán beszélgetése rávilágít arra, hogy a munkavédelem terén szükséges erőforrások és figyelem sokszor alulmaradnak a valós igényekhez képest. Míg Miskéri László hangsúlyozza, hogy a jogszabályok és a gyakorlat közötti szakadék súlyos problémákat eredményez.

    Ebben az összetett helyzetben fontos, hogy mindannyian odafigyeljünk a munkahelyi biztonságra és az érdekeink védelmére. Emellett szeretném felhívni a figyelmet a munkavédelmi webáruházunkra is, ahol széles választékban kínálunk minőségi munkavédelmi felszereléseket és eszközöket, amelyek segíthetnek a balesetek megelőzésében és a munkahelyi biztonság növelésében.
    https://meloruha.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel